Leírás
A Börzsöny kapujában és a Duna partján meghúzódó Kismaros az átutazók számára talán csak egy a sok település közül. Erre a változó
fényű tájra – ahogyan egyszer egy tanulmányban olvastam – más szemmel néz, aki itt él, és másként az, aki itt született. Bár a régi
tornácos parasztházak helyén újak épültek, a bennük valaha élt emberek meséit jórészt megőrizte az emlékezet. A régi öregektől hallott
történetek nemcsak a múlttal kötnek össze bennünket, de egymással is. Közösségformáló erejük van.
Egy ide kapcsolódó régi bölcsesség is ugyanebben erősít meg bennünket „a régiek szerették, ahol éltek, s ha elmentek, szerették a visszatérést, a megnyugvást. Szerették a tájakat, szerették a tárgyakat,megbecsülték a vidék otthonosságát, az otthon barátságát. A hely szellemében volt a tudás, s csak meg kellett várniuk, míg felkínálja magát.” Ahányan vagyunk, annyifélét jelenthet a hely szelleme. Nekem – többek között – ezt a kis könyvet jelentette. Köszönöm a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, hogy létrejöttéhez a pályázati kereteket megadta, köszönöm mindazoknak, akik megosztották velem családjuk történeteit, és biztatást adtak munkámhoz. A pályázati támogatás most a jelen könyvben szereplő helyszínek történeteire volt elegendő, de kezemben van már a folytatás, és ha lesz újabb forrás, elkészülhet a második kötet is.
Mert házak, arcok, legendák vannak és lesznek még.
Kérem, sétáljanak velem végig képzeletben Kismaros utcáin, ahol megállunk egy-egy pillanatra, felidézett őseink és lejegyzett történeteik kedvéért.
Kismaros, 2018. július Végvári Györgyi
